Jelenlegi hely

Ebes látnivalói

Hajdúszoboszlói kistérség
Hajdúszoboszlói járás
Megközelíthetősége: közúton: a 4-es úton és vasúton is.

REFORMÁTUS TEMPLOM

Ebes, Széchenyi tér 4.
Tel.: 52/565-048

Az Árpád-kor és az ősi református építészet díszítőelemeit felelevenítő Ebesi Református Templom 1994-97 között épült Rácz Zoltán debreceni építész tervei alapján. A templomkertben található Kitelepítettek Emlékműve az 1952-53- ban főként Szegedről erőszakkal kitelepített családoknak állít emléket.
1993-ban valósult meg a templomhajó felépítése, és még ebben az évben elkészült a torony is. 1997. június 8-án szentelték fel a harangokat. 

SZENT LŐRINC TEMPLOM

Ebes, Ady Endre utca 6.
Tel.: 52/536-652

A templom 1997-ben épült. A 182 négyzetméter alapterületű templom és hitoktató terem Kováts Ákos építészmérnök és Mohácsi Péter belsőépítész tervei alapján készült el az Ady Endre utcában. A festett üvegablakok Szabó Erzsébet munkái, a magyar szenteket ábrázolják, az oltár tűzzománc képeit Lőrincz Vitus készítette. A toronyban lakó harang Szent Miklós nevét viseli, az ősi templom védőszentjének tiszteletére. A római katolikus templomot Bosák Nándor megyéspüspök szentelte fel 1998. augusztus 9-én Szent Lőrinc tiszteletére. 

SZÉCHÉNYI FERENC TÁJMÚZEUM

Ebes, Ady Endre utca 6-8.
Tel.: 52/366-136, 20/404-8044 
Nyitva tartás: hétfő szünnap, keddtől-péntekig 10-18, szombaton 10-16, vasárnap előzetes bejelentkezés alapján 10-16 a következő telefonszámon: 20/404-8044 

Állandó kiállítások 

Ítélet nélkül családok munkatáborokban

Az 50-es évek elején a Hortobágyon 12 zárt kényszermunkatábort hoztak létre, ezek közül egy volt az ebesi. Elsősorban Magyarország déli és nyugati határához közel eső településekről telepítettek ki több ezer embert családostul csecsemőktől az aggastyánokig , nem kímélve a betegeket sem, hogy részei legyenek a Hortobágy természetátalakításának, az ötvenes évek elejének kísérleti tervgazdálkodásának. Ezeknek a szabadságuktól, emberi méltóságuktól megfosztott embereknek emlékére és tiszteletére nyílt Ebesen 2004. október 8-án az 50-es évekbeli elhurcolások emlékére létrehozott állandó kiállítás.
A kiállítás országosan egyedülálló, a kiállítótérben igény szerint általános és középiskolás csoportoknak 30-40 perces foglalkozással tesszük érthetőbbé, kézzel foghatóbbá az 1950-es évek korszellemét.

Retró kiállítás

A retró szó ma divatos kifejezés, a retrospektív rövidítése - múltidéző, visszatekintő jelentéssel. Jelen esetben - a kiállítás témájára alkalmazva - a 20. század második felére tekint vissza vidám, kicsit naiv, nosztalgiázó stílusban. A kiállításban a hatvanas évektől egészen a rendszerváltásig tekintheti át a látogató a mindennapi életet körülvevő használati tárgyakat, ruhadarabokat, emlékeket, játékokat. 

GÖRBE BALOGH-KÚRIA

Ebes, Kossuth utca 34 

A Görbe Balogh-kúria 1922-ben neoklasszicista stílusban épült, az egykori tulajdonos család nevét viseli. Balogh István, debreceni honatya és tanya tulajdonos az I. világháborúban szerzett sebesülése nyomán kapta a „görbe” nevet. A II. világháború és az új község megalapítása után a kúriában tsz-iroda, majd könyvtár működött. Jelenleg az Idősek Klubjának ad helyet. 2004-ben újították fel, ekkor nyerte el jelenlegi küllemét. 

JÁTSZÓTEREK

Kisgyermekes családok figyelmébe ajánljuk Ebes két, európai színvonalú játszóeszközökkel ellátott játszóterét. A régebbi a Művelődési Ház (Kossuth u. 32-34) és a sportpálya között található, míg az újabbik, 2011-ben átadott a Béke utcáról nyíló kis mellékutcában, a Benedek Elek Óvoda szomszédságában található. Mindkettő jól karbantartott, szép környezetű, biztonságos helyszíne a legkisebbek szórakozásának.
 


www.ebes.hu

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére