Jelenlegi hely

Szállj velem, az álmok hátán!

Minden ember életének alapvető mozgatója, hogy jól aludjon, kipihenten ébredhessen reggelenként. Az álmodás veleszületett képessége minden embernek.  Gyermekeink életében ez még nagyobb hangsúlyt kap.

 

De mit tehetünk akkor, ha gyermekünk éjszaka sikoltva felriad vagy rémálmok kínozzák? Hogyan segíthetjük át jól őket ezeken a nehéz helyzeteken? Van-e mód arra, hogy lehetőleg elkerüljük a rémálmokat?

Születése után a csecsemők napjuk 90%-át alvással töltik. Az alvás ekkor még számukra egy olyan természetes gát, ami megakadályozza, hogy kicsi, éretlen szervezetük túlterhelődhessen a körülöttük lévő hatalmas, színes-hangos világ ingereitől. Óvodás korra azonban a gyerekek alvásigénye a kezdetihez képest erősen csökken: már „csupán” 12-13 órányi alvásra van szükségük. Kicsi agyuk már fejlettebb, de még korántsem éri el azt az érettségi szintet, ami egy felnőttéhez akár csak hasonló is lehetne. Alvás közben idegpályáik épülnek. A gyerekek ebben az időszakban még nehezen tesznek különbséget fantázia és valóság között. Álmaikban átdolgozzák a napközben velük történt eseményeket, melyek fantáziájuk széles színpadának szereplőivel, „díszleteivel” keverednek.

Bár szeretnénk, ha gyermekeink csak csodás, szépséges álmokat élhetnének át, ez koránt sem így van. A gyerekek sok számukra ismeretlen és pont ezért félelmet keltő dologgal találkoznak nap, mint nap, ezeket a szorongató érzéseket aztán tovább viszik álmaikba is.

 

Hogyan csökkenthetjük a lehetőleg a gyermekeink rémálmait?

Alakítsunk ki alvási rituálét: Lefekvéskor takargassuk be csemeténket, üljünk az ágya mellé, meséljünk neki korának megfelelő mesét. Biztosítsuk számára a csendes, nyugodt, lehetőleg sötét környezetet. Amennyiben gyerkőcünk félne a sötétben, megfelelő távolságban egy pici éjszakai fényt is elhelyezhetünk a szobájában.

 Mit tehetünk, ha mindezek ellenére az éjszaka közepén apró talpak csattogását halljuk a szobánk felé közeledni és egy nyűgös kis hang arról panaszkodik, hogy rosszat álmodott? Kísérjük vissza gyermekünket saját ágyába, nyugtassuk meg az ágy mellett ülve, és hagyjuk, hogy saját ágyában újra álomba merülhessen.

Fontos jelzés lehet azonban, ha gyakran gyötrik rémálmok a gyerkőcünket! Ha hetente 3-4 alkalommal is megjelenik csemeténk az ágyunk mellett rémálmokra panaszkodva, érdemes szakember segítségét kérnünk.

Írta: Posztós Réka

tel: 06-70/420-6327

 

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére