Jelenlegi hely

Furta látnivalói

Berettyóújfalui kistérség
Berettyóújfalui járás
Megközelíthetősége: Debrecentől 50 Berettyóújfalutól 15 km-re található a Debrecent Szegeddel összekötő főútvonal mellett.

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM 

Furta, Táncsics u. 125.
Tel.: 54/401-126

A barokk stílusú, provinciális templomot 1782-ben Fáy Ferenc váradi kisprépost építtette, és 9 évvel később, 1791-ben felszentelték Szent László tiszteletére. 

Barokk főoltárát és szószékét egy olasz mester készítette, míg klasszicista mellékoltára a XIX. század elejéről való. A gazdagon tagozott templom orgonáját Kiszel István debreceni mester építette.
A templom, és a mellette található parókia műemléki védelem alatt áll.
Kertjében a keresztre feszített Jézus áll. 

REFORMÁTUS TEMPLOM

Furta, Templom u 6.
Tel.:54/442-153

A faluba látogatóknak feltétlenül érdemes megnézni a 37 méter magas neoromán stílusú tornyával tekintélyt keltő református templomot. 
A régi templomok helyén és helyett 1815 és 1827 között épült a mai templom, amelyhez 1872-ben készült az impozáns torony. 
Az 1991-ben felújított templom nemes egyszerűségében is méltóságteljesen magaslik környezete fölé fehér falaival, csúcsos tornyával, a falu nyugati részén a községháza és az iskolák szomszédságában. 

FURTA, HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS

Furta, Petőfi u. 1.
Telefon: 54/441-471
Látogatás: Előzetes bejelentkezéssel

A községháza jobb oldalán, az egykori általános iskola épületében rendezték be a település helytörténeti gyűjteményét, melyet a falu lakosainak adományaiból pályázati pénzből hoztak létre. A kiállításon a régi paraszti életbe kapunk betekintést, így a szövés, fonás, kenyérsütés eszközeit, a paraszti élet szerszámait, eszközeit, konyhájának cserépedényeit tekinthetjük meg.
A helytörténeti kiállítás másik része a Polgármesteri Hivatal Dísztermében található állandó kiállítás, melynek keretében a híres furtai hímzést tekinthetjük meg. 



www.furta.hu

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

Miért nem tudsz fogyni? Dr Gyöngy Andrea belgyógyász, diabetológus tanácsai

"Miért nem tudok fogyni?" Nézzük, van-e jó válasz, szakértői válasz a kérdésre!
Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Reggeli őrület és egy kis segítség, hogy mindenki számára élhető legyen

Igyekezz már, hol a cipőd, el fogunk késni, miért most jut eszedbe, hogy pisilni kell, jajj kell az úszás cucc, megőőőőrülöööök hogy minden reggel ez megy! Na tegye a szívére a kezét, akinél még nem hangzottak el ezek vagy ennél változatosabb, neaggyisten cifrább napindító mondatok. Ugyhogy ugye? Szerintem bátran és általánosan kijelenthetjük: a reggeli készülődés, és intézménybe-munkahelyre kerülés a nap egyik legstresszesebb része – minden résztvevőnek! No de, tudjuk-e hogy miért? Kis-Kovácsné Vancsa Barbi írása.
Mire jó a családi kiruccanás?

Mire jó a családi kiruccanás?

Pihenünk, szórakozunk, felfrissülünk, új élményeket szerzünk. Emlékeket gyűjtünk, együtt van a család. De mire tanít még az utazás?
Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére