Jelenlegi hely

Debreceni óvodai jelentkezés és beiratkozás

2023
Letölthető a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodákba 2023/2024 nevelési évre történő jelentkezéshez szükséges jelentkezési lap.

JELENTKEZÉSI INFORMÁCIÓ

A köznevelési törvény szerint az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti, a gyermekek felvétele folyamatos.

Az óvodai jelentkezéshez JELENTKEZÉSI LAP kitöltése szükséges, melyet bármelyik önkormányzati fenntartású óvodában be lehet szerezni. Jelentkezési lap letölthető ITT  vagy letölthető a  debrecen.hu oldalról. 

A kitöltött jelentkezési lapot az első helyen megjelölt intézménynek kell elektronikusan elküldeni 2023. február 17-ig.

A szülők szabad intézmény-választási jogukat óvodák esetében is gyakorolhatják. A jelentkezési lapon a szülő 3 óvodát jelölhet meg a 33 önkormányzati fenntartású óvoda közül, amely lehet nem körzetes is. A három megjelölt óvoda egyben a jelentkezési szándék sorrendjét is tükrözi.

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt legkésőbb 2023. március 10-ig.

BEIRATKOZÁSI INFORMÁCIÓ

A beiratkozás időpontja: 2023. április 26-27.
Pótbeiratkozás: 2023. május 10.

Tekintettel a 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre, a beiratkozás időpontjában a szülőknek nem kell személyesen megjelenniük az intézményben. Az óvoda, ahová a gyermek felvételt nyert, a jelentkezési lapon feltüntetett adatok alapján berögzíti a Köznevelés Információs Rendszerébe a beiratkozás tényét, melynek eredményeképpen a gyermek jogviszonya létrejön.

A gyermek óvodai nevelésének első napján kell bemutatni a beiratkozáshoz egyébként szükséges iratokat, azaz

  • a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat (személyi igazolvány vagy útlevél),
  • továbbá a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)
  • és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (lakcímkártya).
A teljes tájékoztató az óvodai jelentkezésről és a beiratkozásról itt olvasható

Forrás

Az információk változhatnak, érdeklődj a megadott elérhetőségeken!
Pontatlanságot találtál? Itt jelezheted nekünk!

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.

Partnereink

Ugrás az oldal tetejére